Görög utazások
Mar 04,2007 00:00 by Flamenco

 

 

A mediterrán éghajlatú Görögország területe 132 000 km².

Lakosainak száma 10 millió.

Az országra a száraz, meleg nyár a jellemző, nem ritka augusztusban a 40 °C hőmérséklet. Az ország pénzneme az euro (1 euro = kb. 340 Ft). Időeltolódás +1 óra.

Az országba érkezve a turistát már az első pillanatban megérinti a mediterrán mentalitás, melynek jellemzője, hogy az emberek szívélyesek, kedvesek, szolgálatkészek. A görög életstílus azonban sokkal lassabb az itthoninál. Bár a görög hétköznapok csak 9 óra körül kezdődnek, délután egy óra körül már szinte mindenhol sziesztát tartanak. Ennek megfelelően a görög este 19 óra tájban indul, és hosszan belenyúlik az éjszakába.

Sajnos, az európai szokásoktól eltérően, nem minden strandon található édesvizű zuhanyzó, és a part takarításának színvonala is elmarad a nyugati tengerpartokétól. Ugyanakkor 2011-ben összesen 387 görög strand és 9 kikötő kapott “Kék Zászló” díjat, amely cím a víz minőségére, biztonságára, a szolgáltatásokra és a környezet kezelésére, illetve az arra vonatkozó információkra irányuló 32 szigorú kritérium alapján kerül kiadásra.

Az ország gasztronómiáját illetően mindenki talál ízlésének megfelelőt. Legismertebb és legelterjedtebb a gyros, mely a Magyarországon kaphatóhoz képest sokkal ízletesebb és kiadósabb. Kedvelt még a souvlaki, mely leginkább a magyar saslikhoz hasonlítható. A zöldséges ételek kedvelői biztosan kipróbálják majd a jól bevált ízletes görögsaláta mellett a mousakát is, vagyis a padlizsános-paradicsomos rakott egytálételt. Mindemellett - tengerparti országról lévén szó - a tenger gyümölcsei minden változatban fogyaszthatók. Különlegesség még a sült feta sajt, az ún. saganaki. Desszertként zamatos, üdítő gyümölcsöket és különböző - legkevésbé sem diétás - mézes süteményeket fogyaszthatunk.

Természetesen a jó ételekhez jó italok dukálnak. Napközben a forró hőségben jólesik a hűsítő frappé, vagyis a finom jegeskávé. Az este azonban a tüzesebb alkoholos italoké, ilyen például a speciális görög gyantás bor (recina), az ún. kumkvat likőr, vagy a mindenki által ismert ánizsos törkölypálinka, az ouzo.

Desztinációink kiválasztásakor arra törekedtünk, hogy minden célcsoport igényét kielégítsük. Ennek megfelelően az észak-görögországi helyek közül Neos Marmarast és Sartit elsősorban a nyugodt, csendes kikapcsolódásra vágyóknak, lassan mélyülő, tiszta, homokos tengerpartja miatt a kisgyerekes családoknak ajánljuk. Idősebb, nehezebben közlekedő utasaink számára a fent említett helyek közül inkább Sartit javasoljuk, mivel Neos Marmaras strandját meredekebb domboldal választja el az apartmanjainktól.

Észak-Görögországban található még Paralia, mely - véleményünk szerint - a nyüzsgő, szórakozni vágyó fiatalok paradicsoma, ellentétben Nei Porival, amit a csendesebb helyet kedvelőknek ajánlunk.

Dél felé haladva Korfu szigete a következő nyaralóhely kínálatunkban. Szálláshelyeink a sziget északi részén, Sidariban találhatók. Korfut mindazoknak ajánljuk, akik kedvelik a természeti szépségeket, szeretik maguk felfedezni az ismeretlent, de emellett esténként szívesen belevetik magukat az éjszakába. Aki nem szívesen hagyja el a szárazföldet, de mégis vágyik egy görög sziget atmoszférájára, az feltétlenül utazzon el velünk a még romlatlan üdülőhelyre, az Epirusz ékköveként is emlegetett Pargára. Parga környékén az égszínkék tenger, az aranyszínű homokos strandok, zöldellő, buja völgyek és a kristálytiszta vizű folyók váltogatják egymást. Itt találkozik a gazdag történelmi örökség és a népi hagyományok.

Szintén a "szigetkedvelőknek" ajánljuk a Jók-szigetcsoport másik gyöngyszemét, Zakynthost is. A Jón-tenger legnagyobb szigete Kefalonia, mely nyugodt, csendes és gyönyörű természeti környezetbe várja az idelátogatókat. Szálláshelyeink Skalán, a sziget délkeleti részén találhatóak. Ez az üdülőterület kékzászlós partjairól és vadregényes tájairól híres. E szigetet több okból is ajánljuk. Nemcsak különleges és egyedülálló  látványosságai miatt, mint például földalatti, barlangi tó, víznyelők, kolostorok és romvárosok, hanem az igazi görög vendégszeretet miatt is. Minden igényt kielégítő partjai között megtalálhatjuk a hófehér gömbölyű kövestől a színes kavicsoson át az egészen finom,fehér és vörös homokkal borítottat is. A hegyek és a tenger szerelmesei itt egyaránt felejthetetlen élményekkel gazdagodhatnak.

Azok, akik aktív kikapcsolódásra vágynak nyaralásuk során, kétséget kizáróan Tolót kell választaniuk. A Peloponnészosz-félsziget közkedvelt üdülőhelye, tökéletes origója minden kulturális kirándulásnak. Egy-két órás autóúttal könnyedén megközelíthető Athén, a Korinthoszi-csatorna, vagy akár Mükéné is.

Bár üdülőhelyeink Görögország-szerte máshol terülnek el, általánosságban azonban mindenhol ugyanaz mondható el szálláshelyeinkről. Apartmanjaink és néhol szállodáink is kőpadlósak, konyháik csak a férőhelynek megfelelően vannak felszerelve szerény főzőcskézéshez. A fürdőszoba mérete gyakran kisebb a megszokottnál, és nem minden esetben található bennük zuhanytálca és zuhanyfüggöny. Görögország csatornázási rendszere miatt a WC papírt nem szabad a WC-be dobni, csak a mellette elhelyezett kukákba!

Hőmérséklet

  május június július augusztus szeptember október
  min. max. min. max. min. max. min. max. min. max. min. max
Levegő 21 26 27 32 29 33 29 33 25 33 21 29
Víz 17 20 21 26 26 27 26 27 24 26 18 23

Turnusok:

 szombattól szombatig vagy keddtől keddig

Utazás:

– egyénileg Belgrád-Nis-Macedonia-Thesszaloniki-Paralia (Sarti) útvonalon,
– általunk biztosított légkondicionált luxusbusszal 

 

 Budapest, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged, Kaposvár, Pécs, Szekszárd, Baja, Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár, Győr, Komárom, Tatabánya, Miskolc, Tiszaújváros, Debrecen, Hajdúszoboszló, Karcag, Kisújszállás, Szolnok, Cegléd,  Nyíregyháza 

 

Az autóbuszok több útvonalon közlekednek, ezért átszállásra, gyűjtőjárat beiktatására sor kerülhet.

 
gorog3
 
gorog2
 
 
gorog1