Sokféle jelzővel illették ezt a várost, volt, aki a zene, a bécsi konyha, a fiákerek városának nevezte. Nyüzsgő élete nagyban befolyásolta egész Európa, főként hazánk mindennapjait. Csodás felfedezésre invitáljuk a látogatókat, ahol igazán átérezzük ennek a hatalmas metropolisz mindennapjainak piciny, de annál forgalmasabb részét. Tapasztalni fogjuk, mennyire élhető, szerethető ez a csodás város, amely olyan sok szépet rejteget a látogatónak.

Program:
1. nap: Debrecen – Budapest – Bécs
Hajnalban indulás, néhány óra alatt megérkezünk a korábbi Monarchia fővárosába, Bécsbe. Első állomásunk a császárváros rendkívül impozáns palotájához a Schönbrunni-kastélyhoz vezet. Látogatásunk alkalmával lehetőségünk lesz betekinteni a pompa és ragyogás mindennapjait bemutató gyűjteménybe. Ezt követően városnézés keretén belül látni fogjuk többet közt az Operaházat, a Habsburg uralkodók téli rezidenciáját a Hofburgot, a zsidó negyedet, a Duna mellett az „ENSZ várost – UNO City” valamint a lenyűgöző Stefansdom-ot is.
2. nap: Bécs
Korai reggeli, majd az egykori „Császárváros” különleges arcába nyerünk betekintést. A bécsi Naschmarkt minden odalátogató várakozását felülmúlja. A piac számos érdekességet kínál, az ínyencek feltölthetik készleteiket. Akik szeretnek különlegességek, ritkaságok után keresgélni, azok számára a régiség piac igazi édenkertet biztosít. A várost a világ zenei fővárosaként is emlegetik. A nagy zeneszerzők házai, lakásai eredeti állapotban személyes tárgyakkal és kottákkal mesélnek az alkotókról és a korukról. Ezek közül Schubert és Haydn régi lakhelyeit keressük fel, majd ehető virágokat kóstolhatunk meg egy különleges helyen. A nap hátralévő részében szabadprogram, múzeumlátogatási lehetőség. Javaslatunk: Művészettörténeti múzeum, ahol számos hazánkból származó kincset láthatunk. Szállás, mint előző este.
3. nap: Bécs – Mayerling – Pozsony - Budapest – Debrecen
Reggel kirándulást teszünk egy vadászkastélyhoz, amely nem ismeretlen a magyar nemzet számára sem. A kastély falai elmesélik Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes, romantikus és tragikus véget érő kapcsolatukat. Ezt követően hazaindulás, útközben felkeressük Pozsonyt és sétánk során felfedezzük a város szépségeit és sajátosan egyedi történetét. Haza érkezés az éjszakai órákban.
Szállás: 2 éjszaka *** szállodában 2-3 ágyas zuhanyzós/WC-s szobákban
Ellátás: reggeli
Utazás: Autóbusszal (légkondicionált, WC, videó, italhűtő, kávéfőző)
Időpont: 2012.március 16 – 18.
Részvételi díj: 33.100,- Ft
Megjegyzés:
Az ár az utasbiztosítást és a belépőjegyeket nem tartalmazza.
Várható belépők: kb.55 Euró
Felárak:
Egyágyas felár 18000,-Ft
vacsora 2 alkalommal 11000,-Ft